We are searching data for your request:
Upon completion, a link will appear to access the found materials.
1874; vászon, olaj; 81,3 x 65; Altajzi Regionális Szépművészeti Múzeum.
Aleksej Kondratievich Savrasov egyik legerősebb festménye a Volga sírja. A művész virágkorához tartozik, és jogszerűen a tizenkilencedik század végén az orosz iskola legismertebb festményei között zajlik.
A kritikusok dicsérték ezt a munkát, tájképi versnek nevezve, amely az érzések és érzelmek mélységét, széles érzelmi spektrumát tartalmazza, amelyet a választott telek, kompozíció, színek közvetítnek. A hihetetlen kivitelezés és a precíz ötlet kombinációja kitörölhetetlen benyomást kelt a nézőre. Nagyon szereti ezt a képet Isaac Ilyich Levitan, aki úgy találta, hogy a Volga sírjának egyszerűségében a magas költészet egész világát zárták le.
A táj sötét színekkel van kialakítva, de nem hagy elnyomó benyomást, annak ellenére, hogy a folyóparton egy magányos sír szomorú. A kép előtérje, amely elsősorban a nézőt ragadja meg, mintha árnyékba merülne. Egy kicsi ívelt egyhordós nyír, száraz gyógynövények, egy sír faház, amely a világtól különálló, élő. A szomorúság és a magány megtestesülése ugyanakkor a háttér élesen ellentmond ennek a melankólianak, rendkívüli benyomást keltve. Az ég ragyogó, magas távolsága, a folyó kiterjedése, a lenyugvó nap sugaraiban aranyszínű - ezekkel a lövésekkel a művész világossá teszi, hogy a földi élet nem véges. A szomorúság elmúlik, és valami emelt és jelentõsebb váltja fel a rövid emberi létezést.
Távol a sötét parttól, ahol minden halott és elhagyatott, egy magányos madár repül el, magas tiszta égboltot keresve. Tehát az emberi lélek, miután lemondott a földi lábtól, örökkévaló kegyelemre és megbékélésre törekszik. A komor utolsó menedékképével ellátott kép megtisztulást, érzelmi telítettséget okoz a nézőnek.
A nyár leírása
